Felvételi tájékoztató

Iskolánkban nem csupán a továbbhaladáshoz szükséges teljesítménynek tulajdonítunk nagy szerepet, hanem legalább ennyire fontosnak tartjuk az egymásra figyelést, az érzelmi intelligenciát, a közösség élményét.

Célunk, hogy mindenkit alaposan felkészítsünk a sikeres közép-, illetve emelt szintű érettségire, és arra, hogy választott pályáján, legyen az középfokú vagy felsőoktatási szakképzés, főiskolai vagy egyetemi képzés, bátran elinduljon és sikerrel vegye az akadályokat.

Iskolánkban nagy figyelmet fordítunk az esetleges egyéni gondok, problémák megoldására, valamint fontosnak tartjuk a diákokban rejlő képességek kibontakoztatását, az egyéni motivációt.

„A hozzáadott érték nem más, mint amit a pedagógus és az intézmény tesz hozzá ahhoz, ami a hozzájuk került tanulókban már eleve megvan. A hozzáadott érték az iskola pedagógiai színvonalát jellemzi.” (Nahalka István) Büszkék vagyunk arra, hogy az e szempont alapján készült rangsorban iskolánk az országos 14. helyet foglalja el.

Intézményünkben a sajátos nevelési igényű, beilleszkedési és tanulási nehézséggel küzdő tanulók integrált oktatását, fejlesztését is biztosítjuk.

4 évfolyamos képzés:            1 osztály                     Kód: 0102

A négy évfolyamos gimnáziumi osztályban emelt szintű nyelvi képzés folyik, az angol nyelvet emelt óraszámban (az alap óraszámhoz képest heti 2 többletóra) kezdő és haladó csoportban tanulják a diákok. Második idegen nyelvként választható a német, az orosz vagy az olasz nyelv. (A jelentkezők létszámának függvényében indul egy-egy csoport.) Matematikából heti 1 többletórát biztosítunk a tanulók számára, míg a humán tantárgyakat a 11-12. évfolyamon tanulhatják magasabb óraszámban a diákok.

Felvételi vizsga nincs, a felvételről az elméleti tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv, informatika, fizika, kémia, biológia, földrajz) 7. év végi és 8. félévi eredménye alapján készített rangsor szerint döntünk.

Nyílt nap:            2018. november 30. (péntek) 8-12 óra 30 percig

  1. december 01. (szombat) 8-10 óráig

6 évfolyamos képzés:            1 osztály                     Kód: 0101

A hat évfolyamos gimnáziumi osztályban az angol vagy német nyelvet emelt szinten (heti 5 órában) tanulják a diákok.

Második idegen nyelvként választható a német/angol, az orosz vagy az olasz nyelv. (A jelentkezők létszámának függvényében indul egy-egy csoport.) Matematikából heti 1 többletórát biztosítunk a tanulók számára, míg a humán tantárgyakat az 11-12. évfolyamon tanulhatják magasabb óraszámban a diákok.

Felvételi vizsga nincs, a felvételről az elméleti tantárgyak (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv, informatika, természetismeret) 5. év végi és 6. félévi eredménye alapján készített rangsor szerint döntünk.

Nyílt nap:            2018. november 09. (péntek) 8-12 óra 30 percig

  1. november 10. (szombat) 8-10 óráig

 

Az eredményes felkészülés érdekében a matematikát, az informatikát, az idegen nyelveket csoportbontásban tanulják a diákok. Az emelt szintű érettségi vizsgára való magas óraszámú felkészítés külön csoportokban történik évfolyamonként. Választható felkészítő foglalkozások: magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, informatika, földrajz, testnevelés, rajz.

Az iskola közvetlen környezetében (udvarán) található új, korszerű sportpálya, valamint a tanuszoda használatával még változatosabb, eredményesebb lehet a sportélet, a közép- vagy emelt szintű testnevelés érettségi.

A jól felszerelt informatikai, nyelvi szaktantermek, az interaktív táblák, a tanulói laptopok lehetővé teszik „digitális írástudás” fejlesztését. A rendhagyó órák, a tehetséggondozó szakkörök, foglalkozások, a délutáni sportfoglalkozások, a diákok által szervezett iskolai programok (gólyaavató, szalagtűző, karácsonyi projekt, diáknap), az iskola által szervezett tanórán, iskolán kívüli programok, a nemzetközi projektekben való részvétel teszik mozgalmassá a diákéletet.

Érdeklődni lehet személyesen, telefonon vagy e-mailben; nézze meg honlapunkat, keressen minket a Facebookon!